Köszönjük szépen!
Novinky- Újdonságok
Biela pastelka
Szüreteltünk
Egy szép, élményekkel teli délelőttöt töltöttünk együtt az alapiskola 1. osztályos tanulóival a közös szüreten. A gyerekek lelkesen szedték a szőlőt, majd együtt elkészítettük a finom friss mustot is.
Nagy öröm volt látni, ahogy a kicsik és a nagyobbak együtt dolgoztak, segítették egymást, és közben sok új élményt szereztek.
Ezúton szeretnénk szívből megköszönni a Kecskés és az Erdélyi házaspárnak a segítséget, a vendégszeretetet, a türelmet és az önzetlen közreműködést.
Köszönjük továbbá mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy ez a szüreti nap ilyen tartalmas és emlékezetes legyen!
4
Ovis bál
A Napraforgó Óvoda és a Perbetei Alapiskola közös szervezésében nagy szeretettel hívunk és várunk minden szórakozni vágyót.
Az első hét képekben
Elindult egy új óvodai év, és az elmúlt napokban megtelt óvodánk vidám gyermekhangokkal, mosollyal, játékkal és sok-sok új élménnyel. Voltak, akik már ismerősként tértek vissza, és olyanok is, akik most lépték át először óvodánk kapuját. Az első napok az ismerkedésről, a barátkozásról, a közös játékról és arról szóltak, hogy együtt fedezzük fel az ovi mindennapjait. Szeretettel várjuk, mit tartogat számunkra ez az új, közös év!